Gondolatok a szülőképzésről
Van egy jó gondolata, melyet szívesen megosztana itt másokkal? Küldje el!
A bizalom
A bizalom egy lassan kialakuló folyamat, mely lehetővé teszi a kapcsolatok elmélyülését. Akiben bízom, annak többet feltárok magamból. A bizalom annak az érzése, hogy a másik nem fog visszaélni a tudásával, helyzetével. A bizalom kialakulásához rendszerint sok együtt töltött idő kell. Mai (közhelyszerű, de) rohanó világunkban erre egyre kevesebb a lehetőség.
A bizalom másik fontos része az önmagunkban való bizalom, ami nem ugyanaz az önbizalommal. Mennyire tartom magam megbízhatónak, mennyire bízhatnak meg bennem mások? Ha én magam nem vagyok megbízható, akkor másokban sem tudok megbízni - a bizalom belülről fakad. Így ha az egyik fél nem tartja magát megbízhatónak, az a kapcsolat felszínességéhez fog vezetni. A felszínes kapcsolat pedig nem elég biztos háttér a gyermekneveléshez.
Szeretet
A szeretet - a bizalomhoz hasonlóan - belülről fakad. Aki önmagát nem szereti, másokat sem tud - egyszerűen nincs miből. Az állandó belső elégedetlenség, rosszkedv, az önelfogadás hiánya, a negatív énkép a kapcsolatokra is rávetül, azt is megmérgezi. Gondolkodásmód kérdése, hogy a hibáinkat, vagy a jó tulajdonságainkat hisszük többnek. Akárhogyan is van, elégedettebbek leszünk, ha tisztában vagyunk a pozitív tulajdonságainkkal is.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a negatívakat el kellene hanyagolni. Sőt. Az érett személyiség képes integrálni magában mind a pozitív, mind a negatív tulajdonságokat. Ettől lesz ő egyedi ember, őszintén, nyugodtan. Akik kizárják a gondolatvilágukból önmaguk negatív tulajdonságait, azok hajlamosak ezeket másokban meglátni.
Képviseljük határozottan a jó tulajdonságainkat is, azért vannak. Ismerjük meg a kevésbé jókat is, sokkal jobb, ha tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel, mint ha csak mások látnák azokat kívülről. A gyengeségeket el lehet fogadni - ilyen vagyok, ezzel együtt tudok élni - vagy meg lehet szüntetni - tenni lehet ellenük.
Önelfogadás és pozitív énkép - innen indul a szeretet. Ha sok van belül, sok jut ki. Ha mások képesek viszonozni, mindenki nyer vele.
Szerelem
A szerelem az egyik leghatalmasabb, leginkább lenyűgöző, leginkább magával ragadó érzés. Fontos szerepet tölt be a párkapcsolatban: segít megismerni a másikat, segíti a másik elfogadását, segít átvészelni a kezdeti együtt járás, együttélés súrlódásait, nehézségeit. A szerelem segítségével ismeri meg a pár egymást eléggé ahhoz, hogy a kapcsolatukra családot lehessen alapozni. Gyakran tapasztalom, hogy az emberek összekeverik a szeretet és a szerelem fogalmát. Azt szeretnék, ha a szerelem örökké tartana. Szerencsére nem tart sokáig.
A szerelem kb. 3-5 évig tart maximum. Nem is lenne jó, ha tovább tartana, mert hosszú távon nem túl adaptív. A szerelmesek egymással foglalkoznak, és kizárják a külvilágot, nem vesznek arról tudomást. Nem foglalkoznak a jövővel (legfeljebb a sajátjukkal), az élet apró praktikus dolgaival, a realitásokkal. A szerelem célja az, hogy a pár alaposan megismerje egymást, és kiderüljön, hogy képesek-e leélni egymással az életüket. Erre elég az a pár rövid év is.
A szerelmes pár nem alkalmas arra, hogy családot alapítson, gyereket neveljen, hiszen számukra az külvilág, amit kizártak korábban. A szerelem múlásával két eset lehetséges. Vagy elmúlnak az érzelmek, és véget ér a kapcsolat. Vagy a szerelem fokozatosan átalakul szeretetté. A szeretet nem alacsonyabb rendű a szerelemnél, sőt. A szerelem vak, kizárja a negatív ismereteket; a szeretet a partner negatív tulajdonságait is ismerve kitart. A szeretetnek nem kell elmúlnia a következő 50 évben…
Őszinteség
Az őszinteség - melynek feltétele a bizalom a másikban, hogy nem fog visszaélni őszinteségünkkel - meglehetősen ritka madár korunkban. Annyiféle szerepet játszunk, olyan gyakran kell megfelelnünk másoknak, hogy valódi, belső önmagunk feltárására gyakran már az intim, közeli kapcsolatokban sem kerül sor. Ha pedig nincs önfeltárás sehol, lassan elmosódik a határ a szerepek, és a valós belső én között, és maradnak a többé-kevésbé jól eljátszott szerepek, meg valamilyen megfoghatatlan hiányérzet.
Az őszinteség a kapcsolat minőségét határozza meg. Az őszinteség - vagy őszintétlenség - kölcsönös, ha én nem vagyok őszinte a másikkal, a másiktól sem várhatom el, hogy velem őszinte legyen. Ez esetben maradnak az eljátszott szerepek. Az őszinte kapcsolatban viszont nem kell félnem a másik reakciójától. Egyrészt, mert ismerem, bízom benne. Másrészt, mert az őszinte viselkedéssel saját magamnak tartozom, saját belső igényemet elégítem ki azzal, hogy nem játszom szerepet, magamat adom, ha kockázattal jár, akkor is.
A készségek terjedése
A gyermeknevelést a szüleinktől tanuljuk. Igaz, gyakran egy-két dologban változtatunk rajta, de az alapok tőlük erednek. De a szüleink kitől tanulták? A nagyszülőktől, ők a dédszülőktől, és így tovább, némileg a körülményekhez igazítva, némileg a saját személyiségükhöz, de az alapok nagyjából megmaradtak. Gyakran sok generáción átívelő, akár több száz éves nevelési módszereket alkalmazunk úgy, hogy nem is tudjuk, miért. Nem is tudjuk, hogyan lehetne másképpen. Büntetés nélkül. Fenyegetés nélkül. Ijesztgetés nélkül. Verés nélkül. Küszködés nélkül. Sikeresen.
A napjainkban széles körben alkalmazott nevelési módszerek többnyire elavultak. Persze azokkal is felnőnek a gyerekek, de azalatt gyakran túl sok sérülést szenvednek - főleg lelki sérüléseket. Nem csak 8 napon belül gyógyulókat, néha sok 10 éven át ható fájdalmas lelki sebeket ejthet egy-egy - fogadjuk el, alapvetően jó szándékú - nevelési módszer. És az időben nem csak vissza, előre is nézhetünk, a rosszul nevelt gyermekeink ugyanúgy rosszul nevelt unokákat nevelnek - és így tovább, amíg valaki meg nem bontja a kört, és el nem kezd azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne másképpen? Lehetne jobban?
Szerepek a családban
Egy gyermek születésével az egész családi rendszer átrendeződik. Valójában az eddigi rendszer egyensúlya megbomlik, és ettől az egyensúlyvesztéstől krízis következik be. A család feladata az, hogy találjon egy új, megfelelő egyensúlyt ehhez. A krízis addig tart, amíg ezt az új egyensúlyt el nem érik. A krízis tehát fejlődési lehetőséget is jelent, az új egyensúly összetettebb, stabilabb, kielégítőbb is lehet a réginél.
A gyermekvárás 9 hónapja alatt többnyire kialakul az anyánál az anyaszerep fogalma. Az apaszerep kialakulása viszont késhet, és sokak szerint ehhez is kell 9 hónap, de gyakran ez a gyermek megszületésekor indul. A gyermekváráskor a szülővé válás folyamata is megindul, mely szerep elsajátításához elsősorban a saját szülői mintákat vesszük alapul. Többnyire az ismert mintákból szemezgetünk még ötleteket, de nagyon kevesen nevelnek úgy gyereket, hogy közben egy alaposan átgondolt, kipróbált koncepció vezetné őket.
A gyerek születése előtt a családban lévő főbb szerepek: férj, feleség, férfi, nő, munkahelyi szerepek. A gyermek megszületésével lesz férj, feleség, apa, anya, férfi, nő, gyerek, szülő, és munkahelyi és otthoni szerepek. E sok szerep már könnyen ütközhet - és gyakorlatilag szinte mindig ütközik is - egymással. El kell látni a gyereket, a munkahelyi feladatokat, és időt kell szánni a házra, a partnerre és önmagunkra. Ez merőben újfajta időbeosztást - időgazdálkodást - igényel. Amíg ez ki nem alakul, addig a szerepütközések folyamatos feszültségeket okozhatnak.
Ennek egyik - gyakran rossz - feloldása egyes szerepek elhagyása. Az egyik szülő otthon maradhat a gyermekkel, így feladva munkahelyi - családfenntartói szerepeit. De a krónikus időhiány, fáradtság és egyéb okok arra vezethetnek, hogy feladják a férji-feleségi szerepeiket is, nem foglalkoznak egymással a minimálisnál többet, hogy több idő jusson a gyerekre vagy az alvásra. A kapcsolat így elhidegülhet, ami a család minden tagjának rossz lesz. De úgy is dönthetnek, hogy önmagukra figyelnek kevésbé, a saját igényeiket szorítják inkább háttérbe, a többiek érdekében. De egy boldogtalan apa, egy mártír anya teljes figyelme sokszor kevesebbet ér, mint kevesebb boldogabban együtt töltött idő. Az érzések ragályosak, boldogtalan szülő aligha nevel boldog gyereket.
A szerepkonfliktusokat fel kell oldani. A nem fontos szerepek elhagyhatók, a fontosak előtérbe helyezhetők, hatékonyabbá lehet tenni azokat, és az idő- és szerepgazdálkodás számos előnnyel jár.